Itt a klip: Fogd meg az eget a GuyaChild formációval

A GuyaChild egy underground alternatív hip-hop zenekar Érdről, ami 2018-ban alakult három szókimondó, gitárégetős funkrockos zenész társaságából.

A doboknál a Junkies-ból ismert Németh Miklós, a bass-nél az Üllői Úti Fuckból ismerős Faragó Zsolt, a gitárnál és a mikrofonnál pedig Takács Ákos. 2019-ben készítették el az első kislemezüket, amiről a Mielőtt felnövök című track klipet is kapott. Ezt nagy siker és egy kisebb világjárvány követte. A pandémia alatt azonban nem tétlenkedtek, elkészítették az első nagylemezüket - ennek előfutára a frissen megjelent Fogd meg az eget című dal és a hozzá közösségi finanszírozásból leforgatott videoklip. „A Fogd meg az eget egy igazi Guya-dal, melyben az élő hangszeres játék dominál, ötvözve modern hangzásvilággal és megspékelve némi ‘90-es évekbeli stílusjegyekkel. Ezek fúziója hamisítatlan koncerten ugrálós feelinget eredményez.” – mondja a zenekar. „Ebből fakad a szövegvilág is, mely arra szólít fel, hogy a minket folyamatosan körülvevő virtualitásből felnézve kezdj el igazán élni, bulizz egy jót, hagyd magad mögött a szürke mindennapokat, és “fogd meg a másik hús-vér kezét és emeld fel, hogy ő is megmarkolhassa az egét”.


A klipforgatásról így mesélnek: „Szerencsére ezt a hangulatot sikerült is elérni a klip forgatása alatt, ami egy valódi, felszabadult kerti partyt jelenít meg, őszinte, spontán pillanatokkal. A meghívottakat nem egy összeszokott társaságból válogattuk ki, sokan akkor találkoztak először, de a dal mondanivalójához híven a forgatás kezdetekor már úgy buliztak együtt, mint akik ezer éve haverok.”

A GuyaChild első albuma ősszel érkezik 8 vadonatúj trackkel és lemezbemutató koncerttel, a pontos infók hamarosan jönnek a zenekar közösségi oldalain!


forrás: Horváth Luca

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Új metalcore banda a láthatáron. Itt az első klipjük!

BULIZZ: Minifesztivállal zárja a nyarat a TEREM

Itt a klip: A paradicsomba repít el Vavra Bence új közreműködése