Itt a klip: Romantikus filmbe csöppenhetsz B. Nagy Rékával

Különleges videót készített a legfrissebb dalához B.Nagy Réka, énekesnő - influenszer, hiszen a mini romkom másik főszerepét a párja, Dávid alakítja mellette. A hepiendem című felvétel arról szól, hogy a boldogságunk útjában sokszor tulajdonképpen mi magunk állunk.


„Az emberek gyakran nem merik megtenni azt a lépést, amire szükségük lenne a boldogságukhoz” – mondja B. Nagy Réka, aki úgy látja, sokan inkább belefásulnak a szürke hétköznapokba a cselekvés helyett. „Holott rendszerint csak egy apróság választja el őket a saját mesébe illő befejezésüktől. A hepiendem című számom éppen erről szól. Nem szabad félnünk attól, hogy megéljük a pillanatokat” - meséli a felvételről, amit Bencsik-Kovács Zoltánnal, a Honeybeast dalszerzőjével közösen jegyeznek. „Alig pár óra alatt elkészültünk vele, csak úgy ‘kigurult’ belőlünk, igazi csapatmunka volt, ezért is olyan különleges számomra ez a szerzemény.”

Réka szerint a happy end kifejezésről általában a romantikus filmek jutnak először eszünkbe, ahol minden tökéletesen alakul, ezért egy mini romkomot forgatott legfrissebb számához, amit Radics Tomi, Gigi testvére rendezett. Az énekesnő a videoklipben egy olyan lányt alakít, aki egy fotózáson első pillantásra beleszeret abba a fényképezőgép mögött áll álló személybe – a kérdés csak az, hogy meg meri-e tenni az első lépést a boldogsága, vagyis a fiú felé.

A választottját pedig nem más kelti életre a felvételeken, mint férje, Dávid. „Mondanom sem kell, egyáltalán nem volt nehéz eljátszani vele ezt a romantikus történetet a kamera előtt” – ismeri el nevetve Réka. Sőt, még valaki szerepet kapott a videóban, aki közel áll az énekesnő szívéhez – méghozzá a saját lova. „Fantasztikus emlék számomra ez a nap. A stúdió mellett a Margitszigeten és az Ohana Ranchen forgattunk, az utóbbi egyébként az a lovarda, ahol már régóta edzek.”


forrás: Kámán Ildikó

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

BULIZZ: Minifesztivállal zárja a nyarat a TEREM

PREMIER: Két energikus dallal rúgja be az őszi szezon ajtaját a Tornóczky All Access

Itt a klip: A paradicsomba repít el Vavra Bence új közreműködése