Jubilál Miskolc tehetségkutató versenye, a Helyfoglaló
Tíz éve rendezték meg először Miskolcon a Helyfoglaló Zenei Tehetségkutatót. Július 3-ánismét amatőr zenekarok mutatkozhatnak be egy-egy 15 perces minikoncerttel aHelynekem Kulturális Tér és Szórakozóhelyen. A versenyre május 22-ig bármilyen stílusú,
élőben előadott hangszeres zenével jelentkezhetnek az érdeklődők. A győztes zenekar
továbbjut az Öröm a Zene országos tehetségkutató sorozat budapesti döntőjébe. A
kiemelkedő tehetségek értékes különdíjakat, közük fellépési lehetőségeket nyerhetnek.
Az előválogatás után a versenybe bejutott produkciókat hattagú szakmai zsűri értékeli, és a
pontszámok alapján alakul ki a végső sorrend. A zsűri értékelési szempontjai között van a
hangszeres tudás, a dalszöveg, a mondanivaló, az egyediség és a színpadi összkép. A zsűri
tagja Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a zene
program vezetője, gitártanár; Balla Gergely, a Platon Karataev frontembere; Ráth-Buzás
Krisztián, a Belau egyik alapítója; Károly Tamás producer, stúdiós szakember; Fekete Szilárd,
a Rotor dobosa, a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor oktatója és Nahaj Péter zenész, a
Sky Fanatic énekese.
A Helyfoglaló Tehetségkutató az Öröm a Zene országos könnyűzenei tehetségkutató és
tehetséggondozó program miskolci állomása, ezért a győztes továbbjut az őszi, budapesti
döntőbe. Az országos verseny győztese 2,5 forint értékű fődíjjal térhet haza. A miskolci
Helyfoglaló Zenei Tehetségkutató kiemelkedő versenyzői számos értékes különdíjat is
elnyerhetnek, köztük fellépési lehetőséget a Helynekemben, egy miskolci városi
rendezvényen és a Sky Fanatic előtt, továbbá profi stúdiófelvétel-készítési lehetőséget,
rádiós és írott médiaszerepléseket vihetnek haza.
A Helyfoglaló Zenei Tehetségkutató a Helynekem Kulturális Tér és Szórakozóhely valamint a
Rockinform.hu szervezésében, az Öröm a Zene rendszerében, az NKA Hangfoglaló Program
támogatásával jött létre.
forrás: Nagy Szabolcs