Őselemek a Napfonat tolmácsolásában
Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az
őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas. Azonban nem ez az
egyetlen érdekesség, amit a Harmatcseppben él a világ bennem tartogat a nép- és
világzene rajongói részére...
A Napfonat 2018-as alakulása óta jó pár alkalommal bizonyította egyedülállóságát a hazai
zenei palettán. Az öt nőből (Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi, Volkova
Krisztina) álló a capella együttes hangzását ütőshangszerek teszik teljessé. Az énekesek
közötti harmónia és az elemi ritmus olyan sokszínűséggel párosul, ami a produkciót rövid
időn belül könnyű- és világzenei fesztiválok rendszeres fellépőjévé varázsolta.
Az együttes következő lemeze május 26-án jelenik meg a Petőfi Nagylemez Program
keretében Kamau Makumi 'Kama' és Fodor Máriusz mentorálásával. A dalokat
nagytöbbségében a pécsi L.A. Gardens Stúdióban rögzítették. A felvételt, keverést és
masterelést Maczkó Róbert készítette, a Mint a Zápor felvételét Lee Olivérnek, a Zöld-Kék
Élet felvételét pedig Gresiczki Tamásnak köszönhetik.
A Harmatcseppben él a világ bennem egyik különlegessége a tematikusság. Az album a Föld,
Levegő, Tűz és Víz minőségeit próbálja énekhanggal közelebb hozni a hallgatóhoz, hogy
érzékenyítse az életet adó elemekhez való kapcsolatát. A zenei egység az őselemeknek
megfelelően négy részre osztható, mindegyikhez tartozik két-két dal és ráhangolódásként
egy koshi harangos improvizáció.
A lemez a Földdel indul, azt követi a szellősebb, könnyedebb Levegő. A legdinamikusabb
számok kétségtelenül a Tűz tempós és energikus szerzeményei. A hangutazás a Víz mély
lágyságával és áramló szólam-folyójával zárul. A másik érdekesség, hogy a korongon egyéni
dalszerzői vénájukat is megvillantották a hölgyek. Emellett a szcéna egyik legelismertebb
énekes-dalszerzője, Palya Bea is vendégszerepel a Zöld-Kék Élet című számban.
Ehhez a nem mindennapi lemezhez megfelelő vizuális megjelenés dukál, erről – ahogy a
Napfonat első albumánál is – Makhult Gabriella festőművész munkái gondoskodnak, az ő
festményeiből áll a borítója és bookletje is.
A Harmatcseppben él a világ bennem a Fonó Kiadó gondozásában jelenik meg, ahogy a
lemezbemutató koncertre is a Fonó Budai Zeneház színpadán kerül sor június 8-án.
Előfutárként már megjelent egy szám, a Föld Dala ráhangolódásként már elérhető a
YouTube-on.
forrás: Seprényi Fanni