BULI LESZ: Rocklegendák és az operett állócsillagai a Gödöllői Királyi Kastélyban
Idén nyáron ismét megtelik zenével az ország egyik legnagyobb barokk csodája. Az egykor Sissi
egyik kedvelt rezidenciájaként is ismert, közel 300 éves palota díszudvara ugyanis több
különleges könnyűzenei programnak is otthont ad júliusban, a csillagos ég alatt.
A hónap elején, július 8-án, a 100 Tagú Cigányzenekar bravúros szólistái vezetésével egyedülálló
Operett gála varázsolja el a zenés színház rajongóit – a fülbemászó, megunhatatlan slágereket többek
között az amúgy gödöllői illetékességű Oszvald Marika, valamint a Budapesti Operettszínház két
másik kiváló művésze, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt hozza el, kiegészülve a Budapest Folk
Dance táncosaival. Majd július 21-én a vidám operett nótáktól az élő legendának számító – jövőre
éppen ötven éves – Edda Művek pörgős számai, és érzelmes balladái veszik át a stafétát. Pataky
Attila csapata és a nevükhöz kötődő dalok megkerülhetetlen klasszikusok a hazai rocktörténetben –
így az Álmodtam egy világot, a Hűtlen, vagy éppen a Kölyköd voltam csak pár azokból a szinte
örökzöldnek számító tételből, amik kifejezetten jól állnak majd akusztikus feldolgozásban az
impozáns kastélyudvarnak. Az Edda Művek amúgy legutóbb 2019-ben játszott a Grassalkovich Palota
parkjában, teltház előtt. A Rockastély program azonban nem merül ki az Edda léleknyitogató,
újragondolt setlistjével – őket egy nappal később, július 22-én szombaton, a Leander Oktett követi,
vagyis napjaink egyik legizgalmasabb hazai metalcsapatának, a Leander Killsnek akusztikus,
vonósnégyessel kiegészült, eddig élőben csak egyszer lejátszott produkciója.
Dallamokban, érzelmekben, és műfajokban nem lesz hiány idén sem a gödöllői nyárban – hiszen a
kacagós operett, az érzelmekkel teli klasszik’ rock, és az egyedülálló zenei kozmoszba szippantó,
szimfonikus metalkoncert között egészen biztosan mindenki talál majd jó pár nótát, amit szívesen
dúdol egy hangulatos nyári éjszakán.
A koncertek dátumai:
2023. július 8. Operett gála a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáival
2023. július 21. Edda Művek akusztikus koncert
2023. július 22. Leander Oktett
forrás: Kurcz Orsi