BULI LESZ: A Yonaka és a Halflives nyit az Asking Alexandria előtt
Július 2-án nem fogunk unatkozni a Budapest Parkban: az 5 év után visszatérő Asking Alexandria
előtt az NME által a következő nagy brit rockegyüttesnek kikiáltott Yonaka és a francia alternatív-
rockban utazó Halflives játszik.
A Yonaka története Brightonban kezdődött, ott találkozott Theresa Jarvis énekesnő, Alex Crosby
basszusgitáros, Rob Mason dobos és George Werbrouck-Edwards gitáros, a kémia pedig instant
működött és hamarosan már együtt játszották fergeteges pop, rock és hip-hop ötvözte dalaikat.
Ahogy a hírük szárnyra kapott, hamarosan azon kapták magukat, hogy az NME a következő nagy
rockegyüttesként üdvözölte őket, országszerte pedig olyan zenekar előtt bizonyíthattak, mint a
Fever333, a The Libertines, a Courteeners és a Bring Me The Horizon. Utóbbi csapattal közös dalt is
kiadtak. Az egyre növekvő rajongótáboruk még a zenekari tagok egymáshoz illő Yonaka-tetoválásait
is lemásolta. Így minden készen állt, hogy berobbanjanak 2019-es debütáló albumukkal, amely a
kritikusok elismerését is kivívta. A csapat azonban nem kényelmesedett bele a gyorsan jött hype-ba,
leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy kiaknázzák a még bennük lévő lehetőségeket és tökéletesítsék
stílusukat. Brightoni stúdiójukba visszavonulva végül megtalálták azt a szunnyadó belső hangot,
amelyet mindig is kerestek és Seize the Power című 2021-es lemezük is már ennek a lenyomata. A
Yonaka új dalokkal és magabiztosabban, mint valaha tér vissza Budapestre az Asking Alexandria előtt,
hogy felforgassa a Budapest Parkot.
A július 2-i koncerthez csatlakozik a Halflives is. Az Olaszországban alakult, jelenleg Párizsban alkotó
zenekar Linda Battilani énekesnő köré épülő alternatív rock zenekar, akik korábban az Icon For Hire-
rel is turnéztak. Velük lesz hát teljes az este, garantálva a jó hangulatot, mielőtt a See What’s On The
Inside című lemezével visszatérő Asking Alexandriát köszönhetnénk a nagyszínpadon.
forrás: Nagy Kátya