BULIZZ: A Seafret nálunk is bemutatja új lemezét
A brit akusztikus-folk duó áprilisban megjelent albumával tér vissza Budapestre. A
Wonderland dalai egy érzelmes, álmokkal teli világba repítenek, ahová november 15-én mi
is elutazhatunk a Dürer Kert Nagytermében.
A reményhez bátorság kell. A zenekar új albuma, a Wonderland mindkét tulajdonsággal
rendelkezik. Az új lemez Jack Sedman és Harry Draper elmúlt két évben végzett munkájának
a beteljesedése, amely végigvezeti a hallgatót a zenekar történetén: a szívfájdalomtól és a
veszteségtől a szerelem és az új élet örömeiig. „Erre a projektre vagyunk a legbüszkébbek” –
mondja Sedman. – „Ebbe fektettük a legtöbbet és ehhez kötődünk a legjobban érzelmileg
is.” Az új lemez olyan, mint a sötétség fénybe forduló története, a szomorú dalok mellett
helyet kapnak az igazán felemelő darabok is.
A Seafret története egy open mic esten indult: itt hallotta egymást zenélni Jack Sedman és
Harry Draper és annyira kedvelték egymás produkcióját, hogy végül közös zenélésbe kezdtek.
Szülővárosukból, Bridlingtonból végül Londonba költöztek, ahol egy major kiadó segítségével
jelentették meg első, Tell Me It’s Real című lemezüket. Oceans című daluk hamar a rajongók
kedvencévé vált, - amelynek klipjében a Trónok Harca egyik szereplője, Maisie Williams játszik
-, a dalt pedig azóta több mint 170 millióan játszották le Spotify-on. A zenekar azonban a
sikerek ellenére úgy érezte, jobb, ha saját kezükbe veszik az irányítást és hátrahagyva
kiadójukat hazaköltöztek. Noha a srácoknak sokan mondták azt, hogy ezzel elszalasztották az
esélyüket, a Seafret mindenkire rácáfolt: második, Most Of Us Are Strangers című lemezük a
The Times figyelmét is felkeltette, akik a minőségi dalszerzést és a kiteljesedett hangzást
dicsérték a duó lemezén.
A zenekar turnéjával Budapestre is eljutott - ekkor közel teltház előtt mutatták be az új
lemezüket -, majd három koncerttel a turné vége előtt leállt az élet a Covid miatt és a srácok
kénytelenek voltak visszatérni szülővárosukba. Úgy érezték, mintha minden újra a nulláról
indulna. „Egymillió év alatt sem gondoltam volna, hogy valaha itt kötök ki” – mondja
Sedman. Hosszú ideig csak vártak: „Ez nagyon megviselheti az embert” – idézi fel Draper. –
„Bekerülsz ebbe a sötét térbe. De mi ennek ellenére csak próbáltuk folytatni az írást és
valójában soha nem voltunk olyan produktívak, mint a zárlatok alatt. Nagyon büszkék
vagyunk ezekre a dalokra”.
A Wonderland alkotása közben egy másik váratlan dolog is történt velük ebben az időszakban:
egyszer csak arra figyeltek fel, hogy a 2016-os debütáló lemezükön szereplő Atlantis
felgyorsított változata terjed TikTokon 1,7 milliárd megtekintést gyűjtve a platformon és 400
milliónál is több streamet Spotify-on. A zenekarnak akkor még nem is volt TikTok profilja, így
meglepte őket, amikor hirtelen ekkora érdeklődéssel találkoztak.
A Wonderland születésével párhuzamosan Draper és Sedman is családot alapított párjaikkal,
így a dalok fokozatosan vezetnek át a sötétségből a fénybe, megmutatva a srácok figyelemre
méltó tehetségét ahogy elmerülnek szerzeményeikkel az emberi érzelmek teljes
spektrumában. Csatlakozzunk mi is ehhez a csodálatos utazáshoz november 15-én, a Dürer
Kertben. Jegyek péntektől érhetők el a www.livenation.hu oldalon.
forrás: Nagy Kátya