ITT A DAL: Termékenységfokozó hatással bír a Lilium Acoustic újdonsága
Az anyaság érzését örökíti meg egy dalban a
Lilium Acoustic. A
Csillagom
címet viselő új dalukat a
frontember, Lili várandóssága indította útjára, és már, mint friss anyuka mutathatja meg e különleges
szerzeményt a világnak.
„Mint utólag kiderült, a dal szövegéhez az első várandósságom adta az ihletet
Sütő Lalinak, a Lilium
Acoustic basszusgitárosának. Egy gyönyörű szöveget írt nekem férfi létére azokról az anyai
érzésekről, amikor egy nő átéli azt a csodát, hogy egy új élet születik meg benne. Ez a szöveg jóval
később, szinte véletlenül,
Székely
Veronikán, a zenekar hegedűs-vokalistáján keresztül jutott el
hozzám, aki azonnal megihletődött és az alap dalötlet az ő fejéből pattant ki, amit
Szőllősi Lala
gitárossal
véglegesítettek. A hangszerelést mindenképp szerettük volna nagyon minimálra venni,
ezért csak hegedű, gitár, tapan
néhány kiegészítő dobbal
együtt
és ének van benne.”
–
meséli
Träger
Lili
a zenekar énekese a dal indulásáról.
„Az alapötlet szerint ezt a dalt csak Lilivel ketten játszottuk volna. Az eredeti kíséretet, az akkor
másfél éves kislányom leharcolt játék ukuleléjén játszottam fel, találomra lefogott akkordokkal,
ugyanis se ukulelézni, se gitározni nem tudok. Ezt elküldtem Lilinek, hogy játssza el, mert ő tud
ukulelézni. Mikor rákérdezett, hogy milyen akkordokat fogok (amit egyébként azóta se tudok
megmondani), kiderült, hogy teljesen rosszul hangoltam be a hangszert. De olyan szépen szólt
mindez, hogy mindketten teljesen beleszerettünk a dalba. Ekkor behívtuk Lalát, hogy segítsen ki
minket valami eljátszható kísérettel. Ő pedig olyan szépet alkotott, hogy teljesen elvetettük az
ukulele ötletét. A gitár mellett viszont éreztük, hogy csak kellene dob is ide.
Bordás Zoli kiválasztotta
a legősibb hangzású hangszereit és egy fantasztikus alapot kreált az egész dal alá.”
–
teszi hozzá
Veronika.
forrás: Bodó Bence