MEGJELENT! Egy órányi tombolást nyújt a harmadik Freakin' Disco lemez
TOTEM
címet kapta a
harmadik, 9 dalos
Freakin’
Disco
lemez.
Valami ösztönös, törzsi erőt
keresve
jutottak
el az eddigi legtombolósabb
albumukhoz, amin gyerekkórus, blues-rock énekes, és rengeteg
humor kapott helyet.
„6
éves korom óta indián vagyok. Ez hol jobban előjön, hol csak tudat alatt érzem. Mégsem
gondoltam, hogy lesz egy lemezem, aminek
TOTEM
a címe. Ezek szerint megtaláltam a
törzsem. De
ez talán egy más totem, egy másmilyen törzs, mint a gyerekkori indiántáborokban.”
– kezdte Szabó Sipos Ágoston.
„A totem számomra a kapcsolódás lehetősége valamivel, ami sokkal ősibb, mint ami én vagyok.
Nem határoztuk meg hogy kinek mi a totem, ami
kor nekikezdtünk ennek a lemeznek, de tudtuk, hogy
mindenkinek megvan a maga megkérdőjelezhetetlen kapcsolata azzal a valamivel, amit most itt
totemnek nevezünk.
”
– tette hozzá Keresztes Gábor.
„A
TOTEM
név nekem varázslatossá teszi a lemezt. Sokféle lény van összegyúrva egy szimbólummá.
Van benne egy ősiség, amin keresztül átjön valami, ami a világban állandó.
”
– csatlakozott Csizmás Andris
„Ez a lemez egy végtelenül komolyan vett munka, amibe mindenki kétszáz százalékkal beletette
magát, még sincs elkomolykodva.
Azt hiszem a
TOTEM
ennek a szimbóluma. A zenéé, amiben négyen
együtt hiszünk.”
– fejtette ki Komjáti Áron
.
„Mikor elkezdtük írni ezt a lemezt, egyáltalán nem ilyennek képzeltem el, mint amilyen lett. Azt
hittem, sokkal több lesz benne a törzsi hangulat. Ehelyett őrjöngő gyerekek, néhol funk, néhol blues,
néhol rock hangzás. Egy más fajta humor kapott helyet. De valahogy mindegyikben ott van az, amit
totemnek nevezünk. Nagy élmény volt, hogy az egész lemezt
-
a
Face Yourselfen
kívül
-
én kevertem,
és sok
-
sok év keveréssel a hátam mögött ezt mégis most egy új mérföldkőnek élem meg.”
–
mondja
Gábor, aki nem csak zenekari tagként vett részt a lemez készültében, de az ő mixing munkája köszön
vissza a dalokon.
Áron így foglalta össze a
lemez születését:
„Nehéz egy folyamatként gondolni rá hiszen több évig készült a lemez, több intenzív kreatív időszak
eredményeként lett olyan,
amilyen.
A
TOTEM faragása közben teljesen megváltozott a világ
körülöttünk és sokszor nem volt könnyű idomulni a változó körülményekhez.
Mi is érettebbek,
felnőttebbek lettünk. Sokkal egyértelműbben meg tudjuk már fogalmazni, hogy mit gondolunk a saját
zenénkről.
A folyamatos keresés, kísérletezés mellett van egy nagyon erős ízlésbeli meggyőződés
bennünk,
amiből nem engedünk és ezt nagyon szeretem."
Ebbe az ízlésbéli meggyőződésbe nagyon sok minden belefér, Ágoston is ezt emeli ki:
„Bátornak tartom, hogy rá mertünk tenni egy 20 perces imprókból összerakott folyamatzenét
(Something). Tetszik amerre a
Fox
meg a
Wolf
fejlődött. Örülök, hogy írtunk egy lendületes zsigeri
rock számot (Plant), aminek az eredetije egyébként a borító grafikusának a rajzfilmjéhez készült, de
Lászlovszky Zsófi
végül nem használta fel, mi viszont megcsináltuk.
”
Az albumon rengeteg ember dolgozott, a november óta sok helyen látható állatot Lászlovszky
Zsófi
alkotta meg, a végleges borítót ennek felhasználásával
Nové Soma
készítette. A
Face Yourself
a
Grammy
-
díjas
Steve Dub
és a zenekar közös munkájának eredménye, a
Toad
éneksávjait pedig
Ian
Siegal
bluesénekessel rögzítette a zenekar egy veszprémi hotelszobában. A masteringért
Fenyvesi
Mártont
a felelős.
A zenekar lemezbemutató koncertet nem tart, de folyamatosan el lehet őket csípni fesztivál
színpadokon bel-
és külföldön, a nyarat pedig augusztus 30-án a Kobuciban
önálló koncerttel
zárják.
forrás: Bodó Bence