BULIZZ: A TÁBOR Fesztivál közönségének üzent az Alestorm és a Tankcsapda
Alig egy hét van már csak hátra a legnagyobb balatoni rockházibuli startjáig,
minden bizonnyal ez az időszak a közönség, a szervezők, és a zenearok számára is
az egyik legizgalmasabb. Hogy kicsit elviselhetőbbé tegyük a várakozást,
megkérdeztük a TÁBOR Fesztivál két nagyágyúját is, hogy ők mennyire várják
az alsóörsi bulit. Az Alestormból Bodor Máté, a Tankcsapdából Lukács Laci
válaszolt a kérdéseinkre.
„Mindig kivételes alkalom, ha itthon játszhatom a zenekarral.. Persze furcsa is
egyben, egyszerre magyarként, de mégis nemzetközi fellépőként a deszkákon lenni, de
ha lehet, ez csak még különlegesebbé teszi a hazai bulikat. Ilyenkor persze próbálok
tényleg mindent beleadni a koncertekbe, és ez valószínûleg most sem lesz másképp.
Amúgy szerencsére az egész Alestorm csapat megszerette Magyarországot és az itteni
bulikat, úgyhogy szerintem készülünk is egy kis meglepetéssel a balatoni mulatságra.
Ráadásul úgy tudom, nem rohanunk tovább, maradunk estére, sőt, elvileg már elôtte
való nap is ott leszünk a fesztiválon, szóval egészen biztosan partizunk majd egy
fergetegeset.” – hangzott Bodor Máté, az Alestorm gitárosának üzenete, de nézzük
meg, mit mondott Lukács Laci arra, amikor megkérdeztük, emlékszik-e még a legelső
TÁBOR fesztiválos (vagyis annó még Sörolimpiás) fellépésükre:
„Arra legalábbis igen, hogy nagyon jó hangulatú buli volt! De az igazsághoz az is
hozzátartozik – hazudnánk, ha az ellenkezőjét állítanánk – hogy időnként egybefolynak
a nyári turnék koncertjei.. Viszont ezzel együtt is kifejezetten jó emlékeink vannak a
TÁBOROS fellépésekről!” – kezdte Laci, de aztán gyorsan azt is hozzátette, hogy
mennyire belevaló bulira készüljön mindenki, aki a táncrendjébe már fel is vette az
alsóörsi TCS hangversenyt.
„Miután a Tankcsapda 2024-ben lesz harmincöt éves és jó néhány dolgot szeretnénk
majd csinálni jövőre, ezért ez a mostani nyári koncertszezon nem a
különlegességekről, sokkalinkább a jó hangulatról és a közönséggel való közös
élményekről szól. Így egy igazi, nyári, éneklős-kiabálós, ugrálós-pogózós műsorral
készülünk a ’23-as TÁBOR fesztiválra!”
De nem csak a fentiekből félreérthetetlen tény, hogy Lukácsék mennyire szeretnek Alsóörsön bulizni – szóval reméljük, idén is legalább olyan jól érzik majd magukat
koncert után is, mint az alábbi emlék tanusága szerint tették néhány nyárral ezelőtt:
„A koncert előtti-utáni pihenőházunk a kemping területén van. Pár éve az egyik ottani
kis büfé-kocsmában, hajnalban láttunk - és hát….hallottunk is..- egy, már nem szomjas
vendéglátós billentyűs énekest, akinek az „előadása” komoly és azóta is emlékezetes
nyomot hagyott bennünk..” - így a debreceni trió egyik kedvenc emléke egy TÁBOR
Fesztes éjszakáról. De nézzük csak, mit tartogat a jövő!
forrás: Kurcz Orsi