ITT A DAL: Megállítja az óramutatókat a Meg Egy Cukorka
A budapesti rockzenekar legfrissebb szerzeménye az idő múlásával veszi fel a versenyt, és ellenszert kínál
arra a szorongásra, amely előbb-utóbb mindenkit elér. Ezt az érzést nemcsak GYERE FEL című dalukkal
próbálják feledtetni, hiszen október 28-án az Akvárium Klubban a közönséggel közösen fordítanak hátat a
hétköznapok feszengő hangulatának.
Egy hónappal ezelőtt jelent meg a melankólikusabb hangvételű PEDIG, amit most egy igazi rock’n roll sláger
követ, aminek kiindulópontja az élet egyik legnagyobb visszatérő problémája: az idő múlása miatti
szorongás.
"A GYERE FEL szövege számos olyan témát boncolgat, amely elől egyikünk sem menekülhet, legyen szó a
pillanatok megélésének hiányáról, az állandó FOMO-érzésről, vagy önmagunk kereséséről a másokkal való
kapcsolatainkban" – vallja Hárs Barna dalszerző.
Az új dalokat október 28-án az Akvárium Klubban lehet először élőben meghallgatni. A zenekar bevallása
szerint ez lesz az év legnagyobb Meg Egy Cukorka koncertje, ahol a jól megszokott közönségkedvenc dalok
mellett egykis ízelítőt is adnak a jövő Meg Egy Cukorkájából.
forrás: Mihályi Dávid
fotó: Kassai Rozi
fotó: Kassai Rozi