Több zenész is megmérkőzik az idei Sztárboxban!

A 17. kerületi Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont ad otthont az RTL klub igazán ütősnek ígérkező élő show-műsorának, a Sztárboxnak. Idén három súlycsoportban (női könnyű-, férfi közép- és férfi nehézsúlyban) csapnak össze a hazai sztárvilág csillagai, köztük pedig több zenész is bizonyítási lehetőséget kap, kapott. A Sztárboxban olyan zenei előadók küzdenek meg ellenfelükkel, mint Curtis, Kállay-Saunders András, Dobrády Ákos, Brasch Bence, K. Kevin, valamint Janicsák Veca. 


A műsorról még: A női könnyűsúlyban 4x1,5 perc, míg a férfi közép- és nehézsúlyban 4x2 perces menetek során mérik össze erejüket a versenyzők. A menetek között 1 percük lesz arra, hogy felkészüljenek az újabb összecsapásra. A versenyzők 14 unciás kesztyűkkel küzdenek. A mérkőzésekre a három rászámolás szabálya érvényes, a harmadik rászámolás automatikus TKO-t, azaz technikai kiütést jelent. A bíró alkalmazhat álló rászámolást is, vagyis, ha úgy ítéli meg a versenyző állapotát, akkor a rászámolást már a versenyző álló helyzetében is elkezdheti vagy akár be is szüntetheti a találkozót. A Sztárbox a 10 pontos pontozási rendszert alkalmazza, azaz minden menet győztese 10 pontot kap, a vesztes pedig teljesítményétől függően kevesebbet. Ha valaki mind a 4 menetet megnyeri, 40 pontos maximális pontszámot kaphat. Minden mérkőzés előtt a bíró ellenőrzi a felszereléseket (foggumi, mélyütésvédő, mellvédő, bandázs, bokszkesztyűk). A versenyzők csak amatőr bandázst használhatnak. Vazelin és adrenalin használata megengedett.