BULIZZ! A Turbinában lép fel az a lány, aki dalt írt Harry Styles-ról
Charlotte Sands gyerekkora óta ír dalokat, a legtöbben mégis egy TikTok-on virálissá
vált szerzeménye, a Harry Styles ruhás címlapjáról szóló Dress miatt ismerték meg. Az
énekes-dalszerző önreflexív, őszinte és lendületes dalai miatt azonban jóval többet tud
adni, mint egy jól időzített geg. Itthon idén kétszer is elcsíphettük, egyszer a Simple
Plan vendégeként, majd a 5 Seconds of Summer előzenekaraként, most pedig eljött az
idő, hogy a reflektorfény teljesen rá irányuljon: Charlotte Sands lemezbemutató június4-én, a Turbinában.
Charlotte Sands már kilencévesen dalokat írt, a zenei vénáját szintén zenész édesapjától
örökölte. Mindeközben a 2000-es évek pop-punk előadói és olyan ikonikus előadók hatottak
rá, mint P!nk, Gwen Stefani, Sheryl Crow vagy éppen Avril Lavigne. Innen eredezteti
történetmesélésen alapuló, lendületes és őszinte, önreflexív dallamait is. Nem csak a saját
érzéseit, de a környezetében tapasztalt jelenségek is inspirálóan hatnak rá, így született meg
2020-ban a Dress című slágere is, amelyet Harry Styleról írt, aki ruhában pózolt a Vogue
címlapján. A dal pillanatokon belül az önkifejezés himnuszává vált és rajongók ezreit – mára
már millióit – érte el világszerte. A fáradhatatlan Sands az elmúlt években olyan előadók előtt
lépett fel, mint YUNGBLUD – akinek egyébként szintén TikTok-on üzent korábban, hogy
szívesen koncertezne előtte -, a My Chemical Romance vagy éppen a 5 Seconds of
Summer, akik előtt mi is láthattuk.
Sands sikereiről tanúskodik az is, hogy több mint 15 héten keresztül szerepelt az amerikai
Top 40-es rádiós listákon, díjat vehetett át a londoni Heavy Music Awards-on, az A2IM
Libera Awards-on a legjobb feltörekvő előadó kategóriában jelölték, az Alternative Press
pedig megállíthatatlan erőként hivatkozott a vagány énekesnőre.
Hamarosan érkező, can we start over? című debütáló albuma az elmúlt évekből táplálkozik,
személyes és karrierbeli fejlődését szimbolizálja, amelyben az introspektív dalszövegek és a
dinamikus, élő energia keveredik. Elmondása szerint az album tükrözi Sands jelenlegi
identitását és tapasztalatait. A januárban érkező lemezről így mesélt: ”Remélem, hogy ez az
album erőt, magabiztosságot és a sebezhetőségben rejlő erőt közvetít. Olyan, mintha tükröt
tartanék magam elé, és pontosan azt tükrözi, ahogyan most, életem ezen szakaszában
érzem magam. Biztosabbnak érzem magam abban, aki emberként és művészként vagyok,
mint valaha."
Charlotte Sands erőteljes élő koncertjét szerencsére már kétszer is megtapasztalhattuk
itthon, most azonban végre itt az idő, hogy a színpad teljesen a kék hajú énekesnőjé és a
csapatáé legyen június 4-én, a Turbinában.
forrás: Nagy Kátya