ITT JÁRTUNK: A Sztárbox legerősebb negyeddöntőjére került sor ma este
Ma este sor került a Sztárbox negyedik negyeddöntőjére, amely során olyan párosok mérkőzését láthattuk a Riz Levente Sport és Rendezvény Központban, mint Kállay-Saunders András-Józan László, Rácz Jenő-Kabát Péter, vagy éppen Szabados Ági-Janicsák Veca.
Az idei Sztárbox negyeddöntői közül a legérdekesebbet, legizgalmasabbat kaptuk ezen a vasárnapon. Az első meccset Kállay-Saunders András - Józan László összecsapása jelentette, ahol kezdetben mindketten a védekezésre összpontosítottak, a harmadik menetre azonban éles küzdelmet láthattunk. Akadt ugyan bíró, aki döntetlenként látta az összecsapást, de ketten Lacit látták jobbnak, így vele találkozhatunk az elődöntők egyikében.
A második összecsapást Szabados Ági - Janicsák Veca hozta, akik megállás nélkül ütöttek, hatalmas lendületet diktálva. Félő volt, hogy az egyik lány nagyon elfárad, ezt pedig kihasználja a másik versenyző, de mindketten tisztességgel állták a sarat. A bírók végül Vecát hírdették ki győztesnek.
A Sztárbox legdurvább mérkőzése az este végén jött el, ahol Rácz Jenő nem kímélte Kabát Petit, azonnal lerohanta. Bár az egykori focista több tiszta találatot is bevitt Jenőnek, a sztárséf egyetlen másodpercre sem illetődött meg, végül egy jobb állassal a földre kényszerítette Kabátot. A stadionban hosszú percekig feszülten, agódalommal tele figyeltük az ájult exsportoló körülményeit, ám szerencsére némi idő elteltével ugyan, de Kabát magához tért. Mindeközben szívszorító volt látni Peti párjának, Adrinak a kiborulását.
Az este során egy extra produkciót is kaptunk, ugyanis az Eye of the Tiger klasszissal rázta fel a műsort Kocsis Tibor és a THA SHUDRAS. Remek kikapcsolódást kaptunk ma, mielőbbi teljes felépülést kívánunk a versenyzőknek!